2018. április 30., hétfő

Újenergiás párkapcsolatok

Ebben a blogban a saját szerelmi életemről, tapasztalataimról is szeretnék írni, illetve arról, ami most körülöttünk van. Egyrészt amit a barátoknál, pácienseknél látok, másrészt, pedig amit érzékelek. 


Tegnap egy egész napos Kryon programon vettem részt és megvettem Kryon új könyvét, amit ma elkezdtem olvasni. Kryon 1 entitás, talán sokan ismerik. A könyv arról szól, hogy hogyan mozdulunk el a régi mintákból az emberi berögződésekből az új minőség felé, ami egy "isteni" minőség. A könyvben ez nem szerepel, ez már a saját médiumi közvetítésem: Hogy ez röviden mit is jelent? Hogyan van hatással mindez a párkapcsolatainkra? Jobb emberekké válunk, nyugodtabbakká, együttérzőbekké, elfogadóbakká, az egó, játszmái már nem fognak ránk hatni. Jobban meg tudjuk hallgatni a másikat, elfogadni úgy ahogy van. Kryon tegnap elmondtad, hogy a magyaroknak alapból fontos a család, a gyerekek. 

Tudom sok helyen most nem ez látszik. Mert sorra bomlanak fel a házasságok és sok gyerek csonka családban vagy úgynevezett patchwork családban nő fel. Mindez azért van, mert az átrendeződés még most történik, még nagyon az elején vagyunk. Akiknek már nem kell együtt lenni, lejárt az idejük, tanulnivalójuk azok elválnak. Akik egyedül vannak sokan, már olyan régóta élnek egyedül, hogy bezártak. Akik pedig ott maradtak kisgyermekkel, azok védik a gyermekeiket és azért engednek be nehezen új társat, főleg az anyák. 

Az új generációs öreg lelkek, pedig nem találják a saját korosztályukkal a közös hangot, ezért sokszor idősebb társat választanak, ezért van nagy kavarodás a korosztályok között is. Azonban még ezt is elfogadni néha nehéz, megítélik, főleg ha egy idősebb nő, akár egy 14 évvel fiatalabb férfival van. A szerelem mindig is egy beavató energia volt, ami a próbákon keresztül nyilvánult meg. Tehát, ha úgy érzed, hogy megtaláltad a társad, azonban a kezdet nehéz, ne add fel, mert át fognak íródni a minták, ha egymásnak vagytok rendelve, akkor a szálak úgy fognak összefutni, hogy egymáséi lehessetek. 

Itt jön be az én történetem. Több éve egyedül voltam és szorgalmasan dolgoztam magamon, ahogy mindig is. Mint tudatos nő, nem mentem bele kapcsolatba, csak azért, hogy legyen valakim. A legutóbb kapcsolatomból sokat tanultam. Úgy érzem, hogy minden ember spirituális, ezért nem kerestem jó ideje kimondottan spirituális férfit. Ezen azt értem, hogy olyat, aki eljár különféle spiri programokra, meditálni, jógázni stb. Sokszor azok a férfiak, akikkel találkoztam sokkal tudatosabbak voltak, mint némely, magát spirituálisnak mondó férfi. 


Volt a fejembe egy elképzelés, hogy - milyen lesz az, amikor egymásra találunk azzal a férfival, akinek már körülbelül másfél éve érzem az energiáját. Igyekeztem hinni benne, hogy ez könnyedén történik meg. Végül eljött az a nap. Nem tudtam, hogy ő az csak éreztük egymást. Megtörtént az első randi és szikrázott a levegő, úgy örültünk egymásnak mint 2 gyerek. Azt gondoltam, hogy most végre minden megy a maga útján, soha többé nem válunk el és boldogok leszünk. Azonban ez nem így történt. Amitől az egóm iszonyatos dühvel, sértettséggel reagált. Nagyon tudatosan figyeltem a belső folyamataimat a vipassana meditáció segítségével. 

Hiperérzékenységem segítségével éreztem őt, pontosan tudtam hogy milyen folyamaton megy keresztül. Azonban a saját sérüléseimet is felszínre hozta, amitől az egóm prüszkölt, befeszült, ellenállt. Előjött, hogy nem tudok még mindig bízni a férfiban. Nem merem átadni magam a szerelemnek, az érzéseimnek. Mindent szépen az arcomba lett tolva, hogy tessék, na még ezen kéne dolgozni. Végül az elmém megadta magát. Egy kedves gyógyító barátnőm segített, aki elmondta, hogy attól, hogy a kezdetek nehezek, ez nem azt jelenti, hogy az égiek nem támogatják ezt a kapcsolatot. Mivel ő azelőtt nem dolgozott magán, most számára ez egy felkészülési idő, bízzam benne és a szerelmünkben. Így is lett. Megnyugodtam, visszatértem önmagamhoz. Elkezdtem újra önmagam táplálni olyan dolgokkal, amik nekem örömet okoznak és neki folyamatosan távban küldtem a fényt, szeretetet, elfogadást. Teret adtam neki és elengedtem a görcsös találkozni akarást, sürgetést. Ettől ő is megnyugodott. Azonban nem tudott mégsem a következő szintre lépni, cselekedni, tenni azért, hogy együtt legyünk. Nem bánom, mert ugyanakkor nagyon sokat kaptam tőle, csiszolt és lágyított rajtam.

Néha ez a legnehezebb ebben az egészben, elengedni a régi viselkedési mintákat, amik évek alatt rögzültek be. Vagy pontosan érzékeltem, amikor anyám, vagy nagyanyám játszmája kapcsolt be. Mert, hogy a szüleink mintája is ott van bennük eltárolva. Ezekre tudatosak lenni, törölni, átírni, nem mindig könnyű.

Nagyon sok csoda is történik, ami igazolja, hogy akiknek találkozni kell, azok együtt lesznek. Egy barátnőm, aki a legőrültebb férfiakat vonzotta be évekig. Sokat dolgozott velem is ezen és más terápiára is járt, végül tavaly októberben találkozott egy férfival. Akivel szinte azonnal egymásba szerettek és a fiú rá 2 hónapra megkérte a kezét. Most májusban pedig már házasodnak. Ilyen történet is van. Azonban itt a fiú is már előtte dolgozott magán, egy nagyon tudatos és fejlett lélek. 


A lényeg, hogy bárhol is tart a te szerelmi történted. Tudd, hogy ebben az évben csodák történnek, hisz 2es év van és a Vénusz éve. Visszakanyarodva Kryonhoz. Ez az új minőség, amit elkezdett sokunkban munkálni, már egy új minőségű társat hív meg. Az a társ, ha nem is tud róla, a vele való találkozás, őt is átalakítja. Ez kicsit olyan mint az Avatár című filmben. Amikor elkezded látni őt, az igaz önvalóját, az őt megérinti, hatással vagy rá. Azzal pedig, hogy hatással vagyunk a másikra belül, az kívül is változásokat fog hozni. Néha ehhez kell az idő, az összerendeződéshez, hogy 2 élet eggyé tudjon válni. Ehhez a türelmet kell tovább erősíteni magunkban és tanulni, ami nem mindig könnyű, azonban megéri. Ha pedig azt választod, hogy egyedül maradsz, az is rendben van. 

Ehhez nyújtok még segítséget ezzel a workshoppal, aminek az új energiás nő címet is adhatnám, de azt sokan még nem értenék. Gyere és tarts velünk: 

Namaste Zia

2018. április 6., péntek

Hol szakadt el a XXI. századi nő a nőiségétől?

Nőiség, mit is takar? Milyen az "igazi" nő? És itt nem a külső jegyekre gondolok. 


Természetesen mi nők is ezerfélék vagyunk. Azonban vannak közös jellemzők, ami a női minta esszenciája. Mint a befogadás, lágyság, változás, ciklikusság, érzelem, intuíció, mélység. 

És hogy hol is szakadt el a női a nőiségétől? Talán akkor mikor kivívta újra a szabadságát, hogy ő is dolgozhasson, hogy lehessen karrierje, sikere, hogy vezető szerepet tölthessen be. És valóban vannak olyan nők, akik erre születtek és nagyon jók benne. Vannak nők, akik pedig tipikus anyák, akik abban teljesednek ki. Ha mindenki megtalálja, hogy miben jó, mi az ő erőssége, akkor boldog tud lenni. 

Azt látom, hogy sok nő, nem tudja, hogy valójában ki is ő, mi az erőssége, mit szeretne. Csupán vagy követi a régi mintát, amit a családból hozott. Miközben próbálna új irányba indulni, de a régi minta midig erősebb. Vagy meg szeretne felelni valakinek, vagy fél a megítéltetéstől. Például vannak nők, akik kategorikusan kijelentik, hogy ők nem akarnak gyereket, még akkor sem ha egészségesek. Ettől mások szemében, olyan, mintha bűnt követnének el, hogy ne szaporodnak tovább. Pedig valóban nem minden nő születik anyának és nem való anyának.

És vannak nők, akik pedig bármit megtennének azért, hogy anyák lehessenek és nem esnek teherbe. Aminek számtalan oka lehet. Legtöbbször lelki, kapcsolódik ahhoz, hogy igen elvesztette saját nőiségével a kapcsolatát, vagy éppen a párjában nem bízik tudat alatt.

Nagyon sok ítélet kapcsolódik a társadalom által az öregedéshez is. Nőként egyszerűen nem engedheted meg magadnak, hogy legyen ráncaid, vagy ősz hajad. Ez döbbenet. Ami számomra meglepő, hogy a mai napig szégyen foltként kezelik a menstruációt. Lehetőleg, ne is vegyünk róla tudomást, de ha megvan éppen, akkor pedig igyekezzünk elrejteni. Miközben ez az időszak az elmélyülés, az intuíciók ideje. Azelőtt a nők ilyenkor elvonultak egy úgynevezett holdkunyhóba, álmokat, üzeneteket kaptak. A vérünkben erő van.  


A nők elfeledkeztek az úgynevezett vérmisztérimról. Ami erőt adna nekünk, amíg elutasítjuk, addig az erőnket is megtagadjuk. Hogy ez mit is jelent? 

„A misztérium úgy határozható meg, mint ami a megértés felett áll, ami zavarba hoz vagy meghökkent, ami mélyreható és csupán reveláció (kinyilatkoztatás) által ismerhető meg. Amikor a nők vérmisztériumairól beszélünk, bizonyos biológiai eseményekre gondolunk, mint például az első havi vérzés vagy a szülés, amelyeket, megváltozott szemlélet és az Ész feletti tudás beáramlása kísér. Nem tudjuk, miért változunk, fejlődünk és szerzünk tudást ezekben az időszakokban, mégis így alakul, ez maga a misztérium.” (Elizabeth Davis, Carol Leonard: Életkör)    


A nő ereje a méhében lakik, azonban nem hogy nincs kapcsolatunk a testünkkel, női szerveinkkel, de folyamatosan bíráljuk azokat. A divatvilág azt sugallja, hogy az igazi nő egy 40 kiló vasággyal együtt kinézetű nőszemély. Nagyon sok helyen csesztük el ezt az egészet. A sok hitrendszer agyon nyom minket. Szeretnénk teljesíteni feleségként, anyaként, barátként, munkatársként, miközben belerokkanunk. Az egyetlen segítség a barátnői kör, mert hogy mi nők kibeszélve tudjuk elengedni a lelki problémáinkat, feldolgozni a mindennapi kihívásokat. 

Ha mélyebben szeretnénk megérteni önmagunkat. Megtapasztalni a bennünk munkáló női minőségeket, hogy bennünk mely archetípus a domináns, akkor az életünk pozitívan megváltozhat. A domináns archetípusnak is van jó és kevésbé jó oldala, ezt fontos tudni. Emellett, hogy mi az amit jó lenne mellette erősíteni magunkban. Mindez tanulható.

Az Istennő papnőjeként és jógaoktatóként ebben segítek a nőknek. A célom, hogy jobbá tegyem a világot, a nőkön keresztül. Felemelni a nőket a méltó helyükre, hogy újra önmagukra találjanak, mert fontos az ősi rítusokkal kapcsolódni. Elfogadni a holdvérünk, kapcsolódni a méhünkkel, szeretni a testünk. Mindezt egy szakrális női körben téve, ami mélyebb, mint amikor csak mi nők csacsogunk egymással. Gyere te is gyógyulni közénk és hozd magaddal a barátnőidet. 

Ehhez kapcsolódóan egy programot szeretnék ajánlani. Női jógát, ami a ciklusunkhoz igazodik, aki pedig már nem menstruál azoknak, hormonjóga:

Namaste Zia