2019. augusztus 27., kedd

Isten belájkolt a születésemkor!

Isten számomra a valláshoz kötődött és a vallásokkal már gyerekkoromban sem voltam kibékülve, főleg a katolicizmussal. Gyerekként is nagyon kis bölcs lehettem, mert már akkor éreztem, hogy az, ahol egy lényt, büntetőként tüntetnek fel és hatalmasabbnak az embernél ott valami nem stimmel. Nem is lehetett elrángatni engem a templomba. Mise helyett én inkább karatézni szerettem volna tanulni és pár leckét vettem is. 

Azonban mióta spirituális úton járok és főleg a jóga útján, lassan megértettem, hogy Isten nem az, akit a katolikus vallásban a papok lefestenek, akit hirdetnek. Nem is szeretem annyira ezt a szót használni, inkább Teremtőnek vagy Forrásnak szólítom. Annyi sok tanulás és fejlődés, tapasztalás után az életemben, már tudom, hogy igen létezik egy rend az Univerzumban, hogy van valami, vagy valaki, aki mindent összerendez és ez a valami ez jó. Szó sincs itt büntetésről, bűnről. 

Az első film ami megfogott ebben a témában az a Beszélgetések Istennel. Én csak a filmet láttam, azonban talán a könyvet is lassan elolvasom. Aztán jött A viskó című könyv, film változata szintén. Na az már nagyon erős, azt egyenlőre könyvben képtelen lennék elolvasni. Most pedig elém hozta az Univerzum ezt a viszonylag új sorozatot aminek a címe: Isten belájkolt. Végig néztem és mindegyik rész nagyon megfogott. Innen jött az ötlet, megírjam ezt a blogot. Mert bár lehet, hogy te kedves olvasó nem tudod, de sokáig ellenálltam a földi létnek is és ezáltal Istennek is.


Nagyon röviden a születéstörténetem: Apám alkoholista (brutális fajta) volt és nem akart engem. Az első közös együttlétükből anyámmal, fogantam meg. Azóta terapeutaként tudom, hogy ez mekkora trauma a gyermeknek, magzatnak, ha nem akarják őt. Sohasem tapasztaltam mg, hogy milyen érzés az gyermekként, kislányként, ha szeret az édesapám. Állítólag majdnem többször elmentem, korán is születtem és nem sok jövőt jósoltak nekem az orvosok. Így indult a földi pályafutásom. Azonban életben maradtam, szépen gyarapodtam. Gyermekként elég komoly voltam és főleg a könyveket bújtam, meg persze játszottam, de már gyerekként imádtam falni a könyveket. Arra, hogy van valami más is a fizikai síkon túl, akkor eszméltem, amikor az életem végérvényesen megváltozott. 28 éves koromban, az akkori férjemmel véget ért a kapcsolatunk. 


Ekkor indult el a spirituális utam, 2002-ben. Az utam nagyon sok örömmel, új kapcsolatokkal és szakításokkal és fájdalommal volt teli. Azonban semmit nem bántam meg. Sok éves önismereti oldás, fejlődés után ma már elmondhatom, hogy valóban tudok a saját tapasztalati utam alapján másoknak segíteni. Mert valami, vagy valaki azt szerette volna, hogy itt maradjak. Soha sem késő váltani és változtatni. Igazán az életet 42 éves korom körül kezdtem el szeretni. Már nem megértem, hanem tapasztalom, hogy mit jelent a Forrás szeretete, ami nem függ semmitől. Ehhez nem kell jónak lenni és nem kell tenni semmit.

Nem tudom, hogy te kedves olvasó, most hol tartasz az utadon. Azonban egyet tudok. Ha most még ott vagy, hogy éppen valamiért nagyon sajnálod magad. Az most éppen oké, azonban a legrosszabb, amit tehetsz. Ugyanis, amikor elkezdjük magunkat sajnálni, akkor a saját erőnkről mondunk le és a felelősségről az életünk felett. Amikor lemondasz az erődről, akkor az áldozati szerepbe helyezed magad. Ami még több rossz történést fog eredményezni. Ugyanis ez a rezgés jelenik meg benned, ezt sugározd ki, hogy áldozat vagyok, gyertek rúgjatok belém, tapossatok meg. Nem baj ha megengeded magadnak rövid ideig, azonban, ha szeretnéd megtapasztalni, hogy mi van ezen túl és az igazi örömöket, ami nem kapcsolódik sem pénzhez, sem kapcsolathoz, akkor csak ajánlom, hogy engedd el. Tudom, a legtöbben itt megakadnak. Elengedni? De hogyan? Következő nagy tanító, akit szívből ajánlok Dr. Dawid R. Hawkins és az Elengedés című könyve. Alapmű a jobb élethez. 


Dawid R. Hawkins találta fel a tudat térképet. Hogy ez miről is szól? Arról, hogy minden érzelemnek van egy rezgése. Minden pillanatban váltakoznak bennünk az érzések, azonban amit hosszú ideig élsz meg, az a rezgés erősödik fel benned. Ami belül az van kívül. Ha a rezgéseid alacsonyan vannak, mert mondjuk bűntudatod van évek óta vagy szégyenben vagy ami a legalacsonyabb szint a skálán a 20-as, akkor a benned lévő rezgésekre hívod meg a külvilág eseményeit. Sok rossz dolog történhet veled. Dawid szerint a legtöbbünkben ott van a bűntudat (tudat alatt) valami miatt. Tehát ha kívül az életedben jobb életre vágysz, magadon dolgozva emelheted a rezgéseid azzal, hogy benned lévő romboló érzéseket, gondolatokat feloldod. Ha nem megy egyedül, kérj szakembertől segítséget (https://www.mudrazia.hu/)    

Amit érdemes tudni a bennünk működő érésekről, gondolatokról és az életünk teremtéséről, hogy ahhoz, hogy kívül változás történjen, először a változást belül, magadban érdemes előidézni. A test közvetíti a bennünk lévő rezgéseket. Azonban a test önmagát nem képes testként megtapasztalni, csak az elmén keresztül. Az elme sem tud magáról mint elme, csak a tudaton keresztül. A minták (negatív-pozitív) a tudatban vannak elraktározva. Ezeket kell felderíteni és a negatív mintákat, pozitívra átírni. Igen ehhez szükséges egyfajta tudatosság. Nos úgy érzem a Teremtőnek talán ez volt velem a célja. Gyerekkorom óta tudom, hogy szeretnék az embereknek segíteni, gyógyítani, gyógyulni. Most ezt teszem, bár szerencsére nem úgy, ahogy anno elképzeltem, (mint hagyományos orvos) a helyemen vagyok. Boldog vagyok és szeretem az életem. 

Ha szeretnél változtatni, változni, keress meg, írj bátran nekem. Film ajánló, amit mindenkinek ajánlok: 

Csodákkal teli napot 

Namaste Zia

2019. augusztus 20., kedd

Merj élni! A jóga egy út a teljes élethez

A jógával kapcsolatosan olyan sok tévhit kering az éterben. Ezt szeretném egy kicsit letisztítani és helyre tenni. Amikor 2006-ban én is elkezdtem járni, akkor csak azt tudtam, hogy csökkenti a stresszt és jobb lesz a közérzetem. Pedig akkor még nem is volt ilyen felgyorsult a világ. Mégis szükségem volt rá már akkor és egy percig sem bántam meg, hogy elindultam ezen az úton. 

A legtöbben azt hiszik a jóga azzal kezdődik, hogy a kitekert pózokba kell magunkat beletenni, ehhez rugalmasnak kell lenni a testünknek és ezért gyorsan le is beszélik magukat. A következő tévhit az, hogy mivel általában lassú mozgás ezért unalmas és nem eléggé dolgoztat meg. Mostanra nagyon sok jógairányzat vált ismertté és köztük van az aktívabb, pattogós vagy dinamikus jógatípus is. Mindenki meg tudja találni előbb - utóbb azt, amire úgy érzi, hogy a testének szüksége van. 



Egy időre eltávolodtam 2008 után a jógától, mivel bejöttek az életemben a női körök által a táncok. A nők az ősi kultúrákban, főleg táncokkal mesélték el a történeteiket. Amikor elértem a 40. életévemet, azon túl, hogy engem is megérintett az életközépi válság és azt hittem, hogy vége az életemnek. Szomorúan konstatáltam, hogy a mély spirituális fejlődés mellett a testemről kezdtem megfeledkezni és a testem nem volt túl jó állapotban. Márpedig valódi Szellemi és spirituális fejlődés egészséges test nélkül nem tud történni. 

Azonban kit tartunk ma egészségesnek? Hiszen a stressztől, a túlhajszoltságtól, a folyamatosan ránk zúduló információ halmoktól totálisan ki van az idegrendszerünk merítve. A testünkben pedig a a sok ülő munkától pang az energia. Minden mindennel összefügg. Lehet, hogy még nincs látható szervi probléma, azonban az állandó idegkimerültség és túlterheltség kinyírja az emésztést és a veséket és még lehetne sorolni. A mozgáshiány életmód a nyirokkeringést a salakanyag kiürítését is szabályozza, ami szintén sok embernél probléma és ezzel kezdődik a súlygyarapodás és az egyéb szervi problémák. Az ülőmunka a gerincre sincs jó hatással és még lehetne sorolni. Összefoglalva a nyugati ember a civilizáció által egy csomó betegséget is gyárt magának. 

A jóga célja elsősorban a prevenció, vagyis megelőzés. Arról most nem szeretnék beszélni, hogy a magyar egészségügy hol tart és ha nem szeretnék bekerülni egy ilyen műintézményben, akkor ez is lehet egy bizonyos kor fölött motiváció. Amit én látok és láttam a jógatanáraimnál, hogy kb. 70 évesen olyan fiatalos a testük - szellemük, hogy öröm rájuk nézni, nem beszélve arról, hogy letagadhatnak legalább 10 évet. Mert mindenkinek joga van méltósággal "megöregedni". Nem mindegy, hogy 70 -80 évesen az ember úgy kel fel reggel, hogy alig tud mozdulni, mindene fáj, egy rakás gyógyszer tartja életben. Életben? Na kérdem én, hol élet ez?

Számomra ez lett a fő motiváció így a negyvenen túl. Akkor még nem tudtam és láttam, hogy emellett mennyi számos jótékony hatást fog rám gyakorolni a jóga. A jóga egy életforma és út lehet a valódi élethez. Mit is értek én ezen? A személyiség elkezd pozitív irányba változni. A test valóban rugalmasabb lesz és egészségesebb. A rugalmasság az elmére is vonatkozik. Amik elől azelőtt elzárkóztunk arra most nyitottá válhatunk. Ezáltal a világ is megnyílik és bejönnek új lehetősége, kapcsolatok. A kapcsolataink rendeződhetnek, mert sokkal békésebb és elfogadóbb személyekké válunk. 


Megértjük az élet értelmét és ezáltal a számunkra valóban fontos dolgokkal kezdünk el foglalkozni. Többé nem úgy reagálunk stresszes vagy nehéz helyzetekre, ahogy azelőtt. Nehezebben billenünk ki a középpontunkból. Megértjük a kapcsolatok fontosságát is és hogy valójában mi is az a szeretet. Amit biztosan állíthatok, hogy a saját életemből, tapasztalatom által tudok neked is segíteni a pozitív változásban. A jóga egy tapasztalati út és az úton kapsz magad mellé segítőket, ha szeretnéd. Nem leszel többé egyedül, ha most egyedül érzed magad. 

A következő önismereti jóga kurzusom kezdők számára: szeptember 08.-én kedden indul 19.15-20.45-ig. Szeretettel várom az érdeklődőket. https://www.mudrazia.hu/joga-es-onismeret-7-alkalmas-bevezeto-kurzus-kezdoknek/

Namaste Zia   


2019. augusztus 11., vasárnap

Aki mer az nyer az életben? Avagy legyőzve félelmeinket csak nyerhetünk.

Én magam ugyan nem néztem meg talán egyetlen Oprah showt, sem, hallottam róla és amikor láttam, ebből a nőből erő sugárzott és bölcsesség. Amikor hallottam, hogy saját erőből küzdötte fel magát oda ahol tart és szegényen kezdte ő is a pályafutását, majd mindezt megírta egy könyvben. Arra gondoltam, hogy ez egy jó példa lehet megint csak azoknak a nőknek és persze férfiaknak, akik azt hiszik, hogy ők valamire nem képesek. 

Vagy azt, hogy ahhoz, hogy jómódúak legyünk, arra születni kell. És még hozzá tehetnék rengeteg más tévhitet. Elsősorban bennünk nőkben van ez jelen a mai napig, hogy egyedül nem vagyunk képesek boldogok lenni, vagyont teremteni, vagy anyagi biztonságot magunknak,  nem valósíthatjuk meg álmainkat. Akik pedig mégis elérik, azoknak a nőknek a legtöbbje megkeményedik. 

Ahogy olvasom a könyvet, sok felismerésem jön és ezért is ültem megint le írni, hogy ezt megosszam veled is kedves olvasó. Mert szeretnék beléd is lelket önteni, bárhol is tartasz most az életedben és bármit is szeretnél elérni. Oprah leírja, hogy már tizenéves korától arra törekedett, hogy fejlődjön, hogy jobb legyen, hogy szembe nézett a félelmivel, még akkor is ha nem volt könnyű. Mint a legtöbb jó spirituális tanító, vagy gyógyító, ő is megélte a szenvedést, szexuális zaklatás formájában, amiből kiemelkedett, ami nem letörte, hanem amitől több lett. 



Azt teszi és azzal "keresi a kenyerét", amit szívből szeret és ezért lett sikeres és nem fordítva. Mert ez csak így működik. Akit a siker a pénz motivál, az nem biztos hogy boldog lesz attól amit elér. Mert mindez múlandó. Én is igyekszem a saját életemmel példát mutatni. Ugyan nem építettem fel vagyont vagy egy birodalmat de nem is célom. Azonban én is mélyről kezdtem és zaklatásnak nem voltam kitéve gyerekként, azonban volt alkoholista apám és ahogy Oprah is meg még sokan mások, "véletlenül" fogantam meg. Az érkezésem nem volt öröm a családom számára anno. Mint tudjuk így ide érkezni ebbe a világba gyerekként, az nagy traumát okozhat. 

Sokáig, sőt engem is évekig a félelmeim irányítottak. Sok mindenbe nem mertem belevágni és kihagytam és sajnáltam magam. Azonban annak, hogy önismereti úton járok és közben mondjuk úgy, hogy a kor haladtával egyre bölcsebb lettem van előnye. Valóban a 40 évem után egyre kevésbé kezdett el érdekelni, hogy mások mit szólnak, ahhoz amit teszek. Egyre jobban meg merem mutatni magam. Sohasem késő változtatni és tanulni. Már többször leírtam, hogy nekem az igazi változást 2018 szeptemberében Szicília hozta. Ott bekapcsolt és átkapcsolt bennem valami. Bár éppen Gabi Bernstein könyvét olvastam.  Ami erősen támogatta a belső változásomat. Illetve az út előtt kaptam meg az himalájai jóga tradícióból a mantra beavatásomat. 

Az út után elkezdtem olaszul tanulni, amit imádok. Míg előtte évekig küzdöttem az angollal. Mert mindenki azt mondta, hogy angolul kell tanulni, mert az világnyelv. Nekem nem az az utam, erre most jöttem rá, mert ha már 2 napig nem  hallok olasz szót, hiányom lesz. Elkezdtem ismerkedni olaszokkal, hogy könnyebben menjen a nyelvtanulás, így jött az életembe Antonio és később Beniamino. Mindkét férfi kimozdított a komfortzónámból rendesen, mivel más kultúra, nyelv, ország, szokások. És hiszem és tudom, hogy az, hogy ezt megtettem, ez kezdett el további pozitív változást elindítani az életemben, munkámban. 



Ugyanis a megszokások megölnek. Ha beleragadsz a hétköznapok egyhangúságába. Ha nem mersz szembe menni a félelmeiddel. Ha félsz nagyot álmodni. Ha olyan dolgot teszel, amit utálsz, olyan a munkád, olyan kapcsolatban vagy benne, ami boldogtalan. Azzal csak lehúzod jobban magad, a változás nem fog megtörténni jó irányba. És nagyon sokan félnek a változástól. Pedig mi nők mi magunk vagyunk az állandó változás. A nő a hold minőség, ami állandóan változik. Ezt érdemes megtanulnunk. Ezt is fogom újra átadni és tanítani a nőknek. A változás csak az elme számára bizonytalan. A léleknek azonban a tápláléka, ez emeli. 

Oprah nagyon szépen fogalmazta meg: "Egyvalamit biztosan tudok: csupán annak valósulhat meg az álma, aki kész a lelki gyarapodásra. Mindez nem okvetlenül jelent külsődleges sikereket, hanem mindenekelőtt egy tiszta lelkiismerettel, megbánás nélkül és boldogan leélt életet. Az élet értelme, hogy megvalósítjuk, amire a sors szánt minket, s újra meg újra belenőjük magunkba, majd pedig kinőjük régi énünket." 

És végül Dawid R. Hawkins szavaival élve: "A boldogságod forrása te magad vagy". Vagyis ne kívül keresd azt, mert akkor csak áldozattá teszed magad. Ezek a boldog élet kulcsai, nem a siker, a pénz, vagy hogy van e melletted társ avagy sem. A kapcsolatok fontosak. Adj magadnak több szeretetet és oszd meg ezt másokkal. Tegyél másokkal jót és ezt anélkül, hogy akarnád vissza kapod.  Nyisd meg a szíved. Tárd ki az életed az új lehetőségekre. 


Namaste Zia