2018. október 4., csütörtök

Udvarlás régen és ma! Megváltozott udvarlási szokások


Udvarlás! Létezik még? Mi volt anno a szerepe? Mi történt, hogy mára szinte teljesen eltűnik? Mit veszítünk ezzel? 

Bennem ezek a kérdések merülnek fel. Természetesen az udvarlási szokásoknak a kor  haladtával szintén változnia kell és ez rendben van. Azonban az, hogy teljesen eltűnjön mindkét fél számára hatalmas hátrányt jelent az ismerkedésben. Az, hogy minden fel van gyorsulva és mindent azonnal akarunk az ebben az esetben nem tud működni. 

Az ismerkedés egy folyamat, nem hónapokig tartó udvarlásról beszélek, hanem arról, hogy amíg 2 lélek valóban közel tud kerülni egymáshoz, valóban képesek egymást látni. Ahhoz időre van szükség. Azon, hogy valóban egymást látni, azt értem, hogy nem vetítek rá a másikra valamit, ami az én vágyam, amilyennek őt látni szeretném. 

Aki emlékszik az Avatár című filmben arra, amikor azt mondja, hogy: "Látlak téged." Ez az amihez idő kell. Nagyon ritka esetben történik meg az, hogy két lélek azonnal tud egymáshoz kapcsolódni és felismerik egymást, akár elmúlt életekből és olyan, mintha ott folytatnák, ahol valamikor abba hagyták. 

A nők legtöbbje arra panaszkodik, hogy a férfiak nem udvarolnak. A férfiak egy része azt mondja, hogy a nők nem igénylik már az udvarlást. A nők egy része könnyen adja magát és elvész a varázs. A nők pedig azért adják könnyen magukat sokszor, mert attól félnek, hogy ha ő nemet mond, akkor ott a férfinek 5 másik lehetőség, akit ágyba vihet. Valami hihetetlen káosz és katyvasz van a társra találás és párkeresés terén. Azt hiszem lassan erről könyvet írhatnék. 

Jó lenne itt rendet tenni, de hol is kezdjük? A válasz elsősorban magunkban. Amit fontos letisztázni, akár férfiaknak, akár a nőknek, hogy mire is vágynak valójában. Mi az értékrendje? Mi az ami fontos, hogy a másikban meglegyen. Fontos az őszinteség, önbizalom és önbecsülés. Ugyanis, ha magam nem tisztelem, nem becsülöm, akkor úgy is fognak bánni velem. Fontos az, hogy tudjak nemet mondani nőként és hinni abban, hogy az a férfi, akinek én kellek, az várni fog. Ha nem is hónapokat, de nem az első randi után bújok ágyba vele. Tudd, hogy aki te vagy az a nő, férfi, amit adni tudsz a másiknak az érték! 


Aki nem tisztel az első alkalommal, az később sem fog. Aki nem látja benned az értéket, az nem fogja később sem. Megtanultam én is, hogy fölösleges azon búsulni, hogy mi lett volna ha, miért ment el, pedig olyan szép pár lettünk volna. Fontos az önfegyelem, a kitartás és a hit, hogy igen létezik az igaz szerelem és hogy neked is meg van írva, ott van valahol, már keres téged. Úgy kell élned minden napod, hogy érzed őt, hogy ott van melletted. Miközben kéred az Univerzumot, hogy hozza őt el neked. Ugyanis, amikor azon keseregsz, hogy hol van ő, akkor a hiányt teremted. A hiány, keserűség, kínzó vágyakozás, ezekkel az érzésekkel nem teremtesz, hanem rombolsz. Az öröm az egyetlen, mely a Forráshoz kapcsol és teremteni tudsz vele. 

Amiben hiszel, az fog megvalósulni. Amikor elhiszed, hogy minden férfi/nő mocskos sz... vagy csak kihasznál, stb, nem képes udvarolni, csak szexre kellesz neki, akkor ezt fogod teremteni. Kezd el megváltoztatni a gondolataidat és képzeld el, hogy minden férfi kedves veled, tisztel, a tenyerén hordoz és ezt erősítsd meg egy mantrával. Hidd el működik, ha  napi szinten használod, előbb utóbb ez fog a valóságoddá válni. 

Tanulj meg elengedni! A következő csatornázott meditációm erről fog szólni. Október 27.-én szombaton délután. Amiről hamarosan az oldalamon írok. 

Namaste Zia