2019. december 23., hétfő

Hogyan alakítják szokásaink az életünket? Sors vagy szokások?

Folyamatosan fejlesztem önmagam azért, mert úgy érzem, hogy egy jó tanító, úgy tud példát mutatni, ha mindig egy lépéssel a tanítvány előtt jár. Illetve egyszerűen érzem, hogy ez az út és hogy ennek soha nem lesz vége, maximum a halállal. Hisz ezért érkeztünk ide, te is én is, hogy fejlődjünk. A föld bolygó erre szolgál a leszületett lelkeknek. A föld egy tanuló bolygó. 

Nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy miért van az, hogy az egyik embernek sikeres lesz az élete, párkapcsolata, gazdag, stb. a másik pedig nem. Sokat olvastam erről és az egyik választ erre pár éve Eric Berne: Sorskönyv című műve adta meg. Azonban úgy éreztem, hogy még ez sem teljesen kielégítő számomra és tovább kutattam. Öt éve gyakorlok egy buddhista meditációt és hallgatom Buddha tanításait, de gyakorlatilag a jóga is ezt tanítja, hogy a szokásaink határozzák meg az életünket. 


A legutóbbi 10 napos vipassana (ez az a buddhista meditáció) meditációs elvonuláson, amin szeptemberben vettem részt, további válaszokat kaptam, tanítások formájában. Tanítóm Tiszteletreméltó Dhammasami több olyan anyagot vetített nekünk, ahol főleg amerikai komoly orvoskutatók foglalkoztak azzal, hogy az együttérzés hatására, hogyan változik meg az agy működése. Vagyis ahhoz, hogy át tudjuk írni a programokat, együttérzővé kell tudnunk válni. Gyakorlatilag a negatív programokat, amik egyrészt a szokásaink, másrészt azok a programok, amiket a generációból hoztunk, vagy akár elmúlt életeinkből az átírható. Ez számomra megvilágosodást és megnyugvást hozott. Ugyanis én nem ismerem azt a szót, hogy lehetetlen. Édesanyám mondta mindig, hogy :  - Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

A jó hír tehát, hogy ha összevetjük a sorskönyvünket, felismerjük a mintákat, amik bennünk működnek és elkezdjük átírni tudatosan a negatív szokásainkat, akkor képesek vagyunk mesés életet teremteni magunknak. Ehhez azonnal meg is kaptam a segítséget, hogy hogyan is tegyem mindezt. Két könyv formájában. Az egyik Robin Sharma könyve a Hajnali 5 óra klub. A másik Sarkadi Kriszta barátnőm és papnőtársam új könyve a Mesés életem könyve. Mindkettő abban segít, hogy képes legyél átírni a negatív szokásaidat, hogy jobb életet teremthess magadnak. Robin könyve, főleg a vállalkozásra teszi a hangsúlyt. Krisztina könyve viszont végig megy az életünk minden területén. 

Mindehhez hozzá jött az én tudásom, ami a tisztánlátás, tisztánhallás és tegnap láttam éppen magam előtt olyan szürkés csöveket, amikről megtudtam, hogy az idegdúcok, vezetékek. Sok program itt van eltárolva. Ha ezeket tudatosan elkezdjük szintén lebontani, akkor az életünk minősége tud javulni. Ehhez neked egy egyéni kezelés által tudok segítséget nyújtani, ahol itt tudsz bejelentkezni: https://www.mudrazia.hu/mediumi-gyogyitas/ Az is fontos, hogy egy ilyen oldás után valamit máshogy csináljunk az életünkben, mert ha mindent ugyanúgy teszel, akkor semmi sem fog változni. Pl. egy hölgy járt nálam többször oldáson a párkapcsolat miatt. De hiába mondtam neki, hogy hozzon be az életébe valami újat, nem tette, minden nap ugyanazt csinálta és ugyanúgy, mondván, hogy van egy kutyája, aki miatt neki haza kell menni, nem jár el sehova. Nem is változott így semmi az életében. 



Ha van benned elég erő és kitartás, akkor a fent említett 2 könyv is tud segíteni. Ezen kívül a csoportos meditációimban is történnek blokk oldások. A lényeg az, hogy ha szeretnél változni, változtatni, akkor kezd el, minél előbb. Az első lépés, hogy kilépsz a komfortzónádból és abbahagyod a kifogás keresést. A magyaroknál látom, hogy ez egy nagyon rossz szokás. Régen én is ilyen voltam. Mindenre találtam valami magyarázatot, hogy miért nem lehet megcsinálni. Amíg kifogásokat keresel, addig ellenállsz, ezt tudd. Addig senki nem tud rajtad segíteni. A másik amit látok egyes embereknél, hogy rohangál fűhöz, fához, különféle gyógyítókhoz és ezzel keveri az energiát egyrészt, másrészt, olyan sűrűn teszi, hogy az egyik energiáknak még szinte ideje sincs beépülni és már jön a következő adag. Állj meg és ne szórd szét az energiád és magad. Inkább élvezd az életed, mert nem attól lesz jobb, hogy hetente elmész egy blokkoldásra, stb. Hagyj időt annak, hogy beépüljön az, amit egy oldás után kaptál, az nálam is általában minimum 2 hét. 

Csodákkal teli napokat és változást Zia  

2019. december 14., szombat

A szer-elem energetikája, miért érdemes meghúzni a határainkat?

Fél éve váltottam át a női jógaoktató képzésről a terápiás női jógaoktató képzésre. A különbség az, hogy itt már mélyebbre megyünk. A női személyiségfejlődés szakaszain megyünk végig, közben gyógyítva saját sebeinket is. Egészen a fogantatástól. Tegnap elérkeztünk kedvenc témámhoz, amivel én is ezer éve foglalkozom a párkapcsolat, szexualitás. 


Az első felismerés amit szeretnék veled is megosztani, hogy hogyan kapcsolódik a harcos archetípus a szerelemhez, szexualitáshoz. Itt hozzá kell tennem, hogy a viselkedési minta, amit leírok az általánosan főleg ránk, nőkre jellemző. Mert ezt tanultuk. A nő egy kapcsolatban illetve a férfival szemben vagy harcol, vagy alárendelődik. Nincs olyan mintánk, hogy hogyan tudunk egy kapcsolatban egyenrangú félként jelen lenni úgy, hogy közben megtartsuk a lágyságunkat, nőiességünket. 

A harcos minőségünk arra szolgál, hogy megvédjen minket, segítsen kijelölni a határainkat. Terapeutaként többször hallom nőktől, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. A bántalmazás nem csak fizikai lehet. Nem csak arról szól, hogy durván megüt. Néha elég az is, ha durván rácsap a fenekedre, vagy úgy szól hozzád. Illetve az is, amikor használ, mint egy tárgyat. Ilyenkor a harcos jön és az ő segítségével válasz képessé arra, hogy azt mond, hogy elég volt. NEM! Ezt tovább nem teheted meg velem. 

A szer-elem energetikája úgy néz ki, hogy a szerelmes párok fényszálakkal kapcsolódnak össze. A szakrál, szív csakráknál biztosan és máshol is. Ezekkel a szálakkal egymást táplálják, jó esetben. Azonban van, amikor ezek a szálak már károsak ránk nézve. Amikor olyan valakit táplálunk, aki nem érdemes rá. Illetve, amikor a pár valamely tagja félre lép. Amikor a nő a szeretkezés során megnyílik, akkor ő valóban olyan mint a kehely a férfi a tőr, a lingamjával behatol a kehelybe, yoniba. A nő ebben a megnyílt állapotban nem csak fizikailag, hanem energetikailag is befogadja a férfit. Olyan energiát is átvehet tőle, ami nem szolgálja őt. Ha ez a férfi, nem a szerelmed, nem tiszta energetikailag, akkor többet árthat ez az egyesülés, mint használ. Ezt főleg akkor válik nagyon károssá, amikor valaki sok egyéjszakás kapcsolatba, vagy kalandba vág bele. Nem ítélek el semmit, csak érdemes tudni, hogy az energetikai háttere az lesz, hogy az aurád, energiarendszered szennyezed és ezek is hátráltathatnak a párválasztásban és egyéb életterületeken. Az energiarendszer meg kell tisztítani, minden egyes szeretkezés után, ha nem a szerelmeddel teszed.

Erre indítok hamarosan egy tanfolyamot nőknek, tantrikus, tao, jóga gyakorlatokkal. www.mudrazia.hu


A méhnek van egy szívó ereje. Ezzel a férfi is bekapcsolódik a méhedbe. Ha a kapcsolat csak a szexről szól, nem emelkedik fel az energia a szívcsakrába, akkor a férfi jöhet újra és újra, hogy a nő töltse fel. Miközben ő nem ad semmit. A férfi a szívén fogad be, a lingamján árad ki. A nő a yonin fogad be és a szívén árad ki. Mindig a befogadó szerv a sérülékenyebb. Ezért is van az, hogy annyi férfi, ha mélyen sérül a szív, akkor nem képes többé vagy nehezen megnyitni. 

A szerelem gyógyítóvá válik, ha mindkét fél tud adni, szívből - szívbe. A szeretkezés tölti mind a nőt, mind a férfit, ha az nem az alsó csakrákból működik. Nekünk nőknek vissza kell találnunk a hold minőségünkhöz és a Földanyával való kapcsolatunkhoz. Itt Magyarországon sok szakrális energetikai hely található, ahol töltekezhetünk. Felhúzva méhünkbe azt a szakrális energiát, újra kapcsolódunk gyökereinkhez, ősi tudásunkhoz és a szakrális ősi szerelem szimbólumokhoz, ami például a tulipán. 

Csodákkal teli napot Zia  

2019. december 10., kedd

Párkapcsolati zűrzavarok, kire is vágyunk valójában.

Úgy érzem, hogy egyértelműen kimerem mondani, hogy az életben az egyik legnehezebb terület nem csak nekem, hanem még jó pár embernek az a párkapcsolat. Az új energiák megérkezésével, ahogy felborultak a férfi - női szerepek. Ugyanakkor a régi minták is eltűntek, már nem működnek. Az új minta lassan bontja ki magát, ugyanakkor mivel sokaknak vagy nincs mintája vagy csak a régi negatív, ezért fogalmuk sincs, hogy a meglévő helyzeteket hogyan kezeljék. 

Az egyéni oldásoknál, mélyebben bele tudunk menni egy - egy történetbe. Az általános minta leginkább a hölgyeknél, hogy nem a megfelelő partnert vonzzák be. Az elvárások pedig sokszor nagyon nagyok, vagy zavarosak. Egyre inkább látom, hogy itt az idő rendet tenni elsősorban a fejekben és az elképzelésekben. 

Most hosszú idő után az én történetemben is egy szomorú esemény férkőzött be, ezen a téren. A férfi, akire oly régóta vágytam és úgy éreztem, hogy ő a legmegfelelőbb számomra. A hetekben ismerte be, hogy ő nem áll készen egy párkapcsolatra. Mindezt olyan kétségbeesetten, mintha itt lakna a közelben és lehetőségünk lenne, akár holnap összebútorozni. Miközben ő egy másik országban él és ahhoz, hogy mi együtt élhessünk vagy összehangoljuk az életünk hónapok kellenének. 



Rá kellett ébrednem, hogy hónapig egy illúzió lufit dédelgettem, ami most kidurrant, én pedig finoman szóval pofára estem. Természetesen ezt az illúziót ő táplálta és bár nem volt tudatos, nem rosszindulatból tette mégis valahol, ártott vele. Mára felismertem, hogy a legegyszerűbb a tiszta kommunikáció. Régebben sok mindent nem mertünk kimondani és a nőnek nem is volt szabad szinte megszólalni, de mára ennek vége. Ma már szólhatunk, kinyithatjuk a szánkat, elmondhatjuk az igényeinket. Oda állhatunk a férfi elé és a szemébe nézve, kérdezni is jogunk van. Tudom, hogy sokszor azért félünk kérdezni, mert attól félünk, hogy nem azt a választ kapjuk, amit remélünk. De jobb előbb megtudni azt, hogy a férfi mit érez, mint hónapig illúzióba ringatni magunkat. 

Az ilyen sztorikból tanul az ember lánya, fia és kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba. Tehát az első és a legfontosabb, hogy tisztázzuk magunkban, hogy mire is és kire is vágyunk. Aztán fontos megnézni, hogy ezek a történetek mit üzennek nekünk. Például, ha ő azt mondja, hogy nem áll készen egy párkapcsolatra, akkor vizsgáljuk meg, hogy bennünk melyik az a (lélek)részünk, aki nem áll készen egy párkapcsolatra? Aztán azzal is érdemes dolgozni és kioldani az ellenállást és annak a gyökér okát. 



Ha megvan, tisztán látjuk, érezzük, hogy ki az akire vágyunk, akkor az egészet érdemes leírni. Itt nem a 100 pontos listára gondolok. Hanem arra, hogy mi a fontos. A társam lehetőleg, lássa meg a lelkem. Aki látta az Avatár című filmet, abban, amikor egymásra néztek és azt mondta, hogy: - "Látlak téged." Akkor az ezt jelentette, hogy látom a lelked. Igen a férfi abban nem változott és változik, hogy először a csomagolást fogja nézni. Bocsássuk meg neki. Azonban kérdés, hogy utána lát téged? Hajlandó kapcsolódni hozzád lélekből? Mert ha nem akkor felejtős. Ha csak nem most éppen te is csak egy kis kalandra vágysz. Az is fontos, hogy ne add könnyen oda neki a tested, a kincsed. A yonid az egyik kincsed a lelked mellett. 

Ha érzed a szívedben, hogy ki ő, akkor küld ki a kérésed a Teremtőnek, Forrásnak, Univerzumnak, ki hogy hívja. Ez, hogy történik? Hmm, vagy egy közbenjárót érdemes keresni, aki könnyen fel tud kapcsolódni, vagy először próbáld meg egyedül. Mintha felhívnád a Teremtőt. Leadod a rendelésed. Aztán engedd el az egészet, bízva abban, hogy megkapod, amit kértél, légy nyitott. Majd éled az életed, találd meg az örömöket, még több örömöt, ami téged tölt, ami hozzáad az életedhez. 

2020-ban egy párkapcsolati sorozatot fogok elindítani, ahova férfiak is jöhetnek. Nem csak azoknak fog ez a sorozat szólni, akik most vonzanák be az új társat, hanem azok számára is, akik már kapcsolatban vannak. Fogunk foglalkozni az új férfi-női szerepekkel. Az új párkapcsolati minták írásával. Kövess hírlevélben, vagy a facebookon. www.mudrazia.hu 

Csodákkal teli napot Zia

2019. december 1., vasárnap

Hogyan kovácsolj erőt a női sebeidből!

Nem gondoltam volna soha, hogy nekem lesz tetoválásom. Azonban tavasszal megérkezett hozzám 2 szimbólum egyben. A lótusz virág és az OM jel. Az is megjött hozzá, hogy ezt magamon kéne hordanom. Még akkor is csak játszottam az ötlettel, mivel nagyon irtózom a tűtől és a fájdalomtól, ezért gondoltam, ha megtalálom a megfelelő embert, aki rám helyezi, akkor legyen. Körülbelül egy hónappal ezelőtt meg is érkezett. Egy nagyon tiszta hölgy személyében. 

Niki rögtön értette, hogy mit szeretnék. Mondtam neki, hogy én nagyon nehezen viselem a fájdalmat és nem tudom, hogy fogom tudni végig csinálni ezt a 4 órás alkalmat. Azonban ő megnyugtatott, hogy minden rendben lesz. És úgy is lett.


Éreztem, hogy ez egyfajta beavatás lesz számomra. Ahogy anno bizonyos ősi kultúrákban is a tetoválás egy új életszakaszt jelentett, vagy egy erőszimbólumként került fel.  Így vágtam neki annak a napnak. Sokkal jobban bírtam, mint gondoltam. Simán szemrebbenés nélkül tűrtem, hogy a karomon Niki 4 órán át dolgozzon. Közben megbeszéltük az élet nagy dolgait.

Ahogy a tekintetem a karomra téved a nap folyamán, érzem, hogy mi az az erő, képesség, amivel ez a szimbólum megáldott engem. A lótusz a tisztaság jelképe, az OM mantra a teremtés hangja és összessége. A tisztaság számomra mindig is fontos volt, a munkámban, az életemben, amit képviselek a lelkemben. Az Om a jógaoktatói munkámhoz kapcsolódik. Eszembe jutott, hogy hogyan váltam azzá. Bár a nevem Mudra, de nem akartam kimondottan a mudrákkal foglalkozni és az sem volt tudatos döntés, hogy jógát oktassak. Anno 2014-ben a képzést főleg önmagamért kezdtem el. Az iskola erős átalakító energiával rendelkezett és az első év végére meg is lett az eredménye. A második év végére el tudtam engedni a rajtam lévő 20 kiló túlsúlyt.


A tetoválásom felhozta bennem azt a felismerést, hogy sokkal erősebb vagyok, mint gondolnám. Mennyien gondoljuk mi nőként azt, hogy olyan kis gyengék vagy gyámoltalanok vagyunk. Ki- ki életkorától függően hosszú utat jár be. Nem látjuk, hogy mennyi mindent megfejlődtünk és tettünk meg ezen az úton. A sebeink sokszor lehúznak, akár már a születéstől hozott sebek, amikor leánygyermekként nem ismeretek el. Vagy a szerelmi sebek, vagy aki megélt vetéléseket, abortusz vagy az anyasebek, sorolhatnám. Ezek ott lüktetnek testedben, lelkedben. De nem kell, hogy lehúzzon, ezt erővé tudod kovácsolni. Át tudod alakítani és meg tudod változtatni általa pozitív irányban tudod transzformálni életed. Mert megváltozik az önmagadról alkotott képed, hogy mire vagy képes, felszínre jönnek az értékeid. 

Erre január 25. szombaton létrehozok ezzel a címmel egy női műhelymunkát, amiről hamarosan olvashattok. Ha te sem szeretnél róla lemaradni, akkor iratkozz fel a hírlevelemre és mellé kapsz egy ajándékot. https://www.mudrazia.hu/e-book/

Csodákkal teli napot Zia 


2019. november 27., szerda

Nő vagyok, a holddal együtt változom.

A nő maga a hold minőség, princípium. Hogy ez mit is jelent? A hold változik folyamatosan, befogadó, elfogadó, nem harcol, nem küzd, nem akar! Abból amit befogad, amire nincs szüksége könnyedén el tudja engedni, átengedi magán, mint a szita, ahogy átrostálja a homokot, hogy csak a kincsek maradjanak fent rajta. 

A hold élvezi a változást, ez az alaptermészete, bele tud lazulni. Ő csak ragyog, áramlik és érzelmes, néha vissza tükröz, mélysége van és sötétsége. Határtalan és passzív. A hold a nap fényében is tud ragyogni és nem akarja a napot elnyomni. A nap a férfi princípium. 


Amikor lemegyek a méh szintjére, ott csend van és béke. A mélységben erő, szépség lakozik és öröm, kreativitás, alkotás. A méh egy szépséges barlang, mi kincseket rejt. Amikor egy térben nők összejönnek, hogy valamilyen szertartást, vagy valami nagyszerűt alkossanak, akkor abból tudnak megszületni a csodák. Mi nők alapból támogatjuk és nem támadjuk egymást. Nem kell már egymással versengenünk. A nő ha önmagával rendben van, akkor kedves, lágy, együttérző. A Szívünkből tiszta szeretet árad, mert a nő a szívből kiárad, a méhben befogad. 

Egy nő aki a középpontjában van és ezt meg is tudja tartani, az képes másokat felemelni, gyógyítani. Ha ezt sok nő teszi egyszerre a világon, akkor kialakul a 100 majom elve a morfogenetikus mezőben és a világ elkezd gyógyulni. Megszűnnek a háborúk, az erőszak. Mert az ilyen nő a puszta jelenlétével képes adni, táplálni és ezáltal gyógyítani a férfit. Ekkor a férfiak is boldoggá válnak, nem akarnak többé háborúzni, felolvad bennük a harag a frusztráció. Kivirágzik az élet mindenhol. Mert a nő képes életet adni. Nem csak egy gyermeknek, hanem egy eszmének, egy alkotásnak egy mozgalomnak. Hát nem lenne csodás egy ilyen világot együtt összefogva nekünk nőknek megalkotni?



Ahhoz azonban, hogy az alkotás megfoganjon ahhoz szükséges a csend és az Isteni szikra, amely odafentről érkezik. Az Isteni szikra belép a koronacsakrán és alászáll a méhbe. Amennyiben a koronacsakra blokkolt, a nő feje tele van zavaró gondolatokkal, gondokkal, nem tudja meghallani az Isteni sugallatot. A fejet ki kell tisztítani, a koronacsakrát meg kell nyitni. A női intuíciót fel kell ébreszteni. 

Többek között ezeket végezzük a női jógán. Megtanulunk lemenni a méhünkbe és onnan teremteni. A hold minőségeibe bele helyezkedni, megtanulni jól megélni, kezelni a változásait testünknek, érzelmeinknek. Nőként ez a legfontosabb feladat most, hogy az akarati csakra túlműködését, a harcot, küzdelmet el tudjuk engedni.  
Gyere és tarts velünk. Ma indul egy 4 alkalmas mini tanfolyam, melyre még lehet jelentkezni és utána a nőijóga órákon részt venni. 


Csodákkal teli napot Zia   

2019. november 10., vasárnap

Mit jelent jól élni egy életet?

A  halál számomra természetes dolog, nem félek tőle. Az, hogy idősen meghalunk az szintén természetes számomra. Azonban amikor meghal egy fiatal lélek, akkor mindig elgondolkodom, hogy de miért. Persze az eszemmel tudom, hogy van akinek csak bizonyos idő van megírva. Azt is tudom, hogy a több kilépési pontunk is van. A lélek dönti el, hogy éppen mikor hagyja el a testet, ha több lehetőség is van. 

Amikor pörög a munka, tele vagyunk elfoglaltsággal, jól megy minden, vagy csak megy, akkor nem gondolunk a halálra, a végére. Azt hisszük az életünk örökké tart vagy messze van még a vég. Aztán, ha a családban vagy a baráti körben meghal valaki fiatalon, akkor sokan elgondolkodunk, hogy mi is az élet értelme. 

Lehet, jól és rosszul megélni egy életet? Igen lehet. Nem mondom, a jól megélt élet csak az, amikor valaki foglalkozik önmaga fejlesztésével, önismerettel. Mert nagyon sokan vannak, akik soha nem tettek ilyet, de olyan jellemek, akik nyomot hagytak a világban és nem azért, mert az egójuk nagy volt. Nyomot hagyni sokféle képen lehet.


A jól megélt élet számomra az, ha az ember szíve tiszta, a tisztaság, jóság, kedvesség, együttérzést, odaadást jelent számomra. Azt már többször leírtam, amit olasz barátaimtól tanultam és tanulhatunk, az élet élvezete, de itt nem azt értem, hogy szétszívjuk az agyunkat, dorbézolunk stb. Az emberi kapcsolatok az egyik legfontosabb számukra és nem az interneten élni az emberi kapcsolatokat, hanem valóban kapcsolódni, egy jó étel, vagy egy pohár finom bor mellett, kiülve este egy étterem teraszára. Nézni a tengert, napozni, csak semmit tenni, úgy, hogy közben azt érezzem, hogy az egész testem él. Egy jót szeretkezni, beszélgetni, főzni, egy jó könyvet elolvasni, zenét hallgatni, táncolni. 

Másokkal jót tenni és ehhez nem kell Teréz Anyának lenni. Nem megmenteni kell másokat, hanem a szavainkkal, tetteinkkel felemelni. Példát mutatni, inspirálni. Szépen, kedvesen beszélni. Egyszerűen élni, nem vagyont felhalmozni, nem versenyezni, nem másokat eltaposni. Bármi is a munkád, szívből, szenvedélyből csinálni. Ezeket jelenti és még sok minden mást egy jól megélt élet. Honnan tudod, hogy jó életet élsz? Onnan hogy boldog vagy. Boldog attól függetlenül, hogy mennyi pénz van a zsebedben, van e párkapcsolatod, hogy milyen házad van. Ha boldog vagy, egészséges vagy, mert a test akkor betegszik meg, ha a lélek letért az útról.  

Én sokszor érzem ezt a boldogságot. Azonban szomorú látnom, hogy a legtöbb embert a félelem tartja fogva, ítélkezik, másokat hibáztat, a rendszerre a szüleire, az elmúlt kapcsolataira mutogat. Gyakorlatilag bármennyire is nehéz ezt hallani, de mindenki saját maga sorsa kovácsa. Mindenki saját magát blokkolja, a félelem ugyanis alacsony frekvenciát kelt a testben és az energiamezőben, ez hat az agyi működésre. Az agy irányít mindent. Amikor elhisszük, hogy nincs kiút, amikor bezárva élünk, ugyanazokat a szokásokat követve, nap mint nap, semmi sem fog változni az életünkben. 



Igen az élethez kell egy jó nagy adag bátorság. Ugyanis amíg nap mint nap, ugyanazt gondolod, eszed, azt teszed, nézed, olvasod, ami rombol téged, akkor egyre jobban húzod és húzod le magad. Amíg a gödör aljára nem érsz. Azonban sokszor ez a legjobb. Mert csak akkor tudsz változni és változtatni, amikor az egód megtört. Amikor úgy érzed, hogy nincs tovább. Akkor amikor feladod az egód ellenállását, akkor tud betörni az életedbe a fény és a változás. Készen állsz egy új úton elindulni? Kilépni a komfortzónádból, abbahagyni mások biztatását? Készen állsz a kis szigetedet, kutyádat, macskádat, akit eddig kifogásként használtál otthagyni? 

Akkor gyere és tarts velem a változásban. Egyéni és csoportos oldásaimon fogom a kezed és vezetlek az új életed felé. 

Csodákkal teli napot Zia

2019. október 17., csütörtök

Ahogy én látom Szicíliát és hogy mit tanulhatok az ott élő emberektől!


A tavalyi évben teljesen buliból vittem csak ki egy jógatábort Szicíliára, mivel még én sem voltam ott és jött 1 lehetőség. 
Egy kicsi falucskában szálltunk meg és ott mentek reggel és este a jógaórák, a kettő között pedig mindenki maga rendelkezett a szabad idejével. Voltak olyan napok is, amikor pedig voltak meghirdetett fakultatív programok. 

Ekkor még nem beszéltem egy kukkot sem olaszul, azonban a helyi emberek, olyan kedvességgel vettek körül, hogy nagyon mélyen  megérintették a szívem. Az a hölgy, aki a villa "gondnokaként" segített minket, istenien főzött és minden földi jóval ellátott minket. Életemben először ott ettem kardhalat. A házi kosztnál, pedig nincs jobb, mert abban a szíves is benne van az ottan nőknek. Az igazi mammák. :-) 

Majd elkezdtem olaszul tanulni tavaly november óta és rájöttem, hogy magába a nyelvbe is szerelmes vagyok. Az ételeiket imádom. Bár tudom, hogy a Szicíliaiak nem tartják magukat olasznak. Sőt még a Nápolyi párom is kikérte magának, én most egybe veszem őket. Az olasz imádatomnak köszönhetően egy nyelvtanulós oldalon ismerkedtem meg Beniamoval, aki Puglia tartományban él. Alberobello mellett, ami a világörökség része és ezekről a kis házakról, amiket trulliknak hívnak, híres. Beni meghívott magához és én ki is mentem hozzá júniusban. Egyszerűen imádtam. Beni a tenyerén hordozott végig és mindent megmutatott, amit csak lehetett abban a pár napban. A legjobb éttermekbe vitt el, bármit kértem azonnal hozta. Egyszerűen kész voltam. 


Közben közeledett az idei tábor időpontja. Én nem bírom a nagy meleget és a tömeget, ezért is választottam a szeptemberi időpontot és ez már marad is a jövőre nézve. Most 10 napot töltöttünk úgy kint, hogy az első 2 és fél nap az rögtön programokkal, látnivalókkal indult. Rögtön ahogy Palermoban leszálltunk egy pisztácia fesztiválra indultunk Raffadaliba. A Szicíliai pisztácia nagyon híres és isteni finom, mindenkinek ajánlom, aki szereti. Sajnos az utolsó napra sikerült megérkeznünk és már kevés portékával tudtak szolgálni a kiállítók. 

Másnap indultunk a híres Templomok völgyébe Agrigentoba, ami az egyik legszebb ókori látványosság. A Condordiai templom szinte teljes egészében megmaradt és megint csak a világörökség részévé vált. Agrigento ma Olaszország egyik legszegényebb települése, azonban az ókorban egy virágzó város állt itt. Olyan hatalmas város, aminek egy részét a mai napig nem tárták még fel a leírások szerint. 


Tovább haladtunk Szicília legkülönlegesebb természeti képződményéhez a török lépcsőhöz. Ez egy több száz méter hosszú lépcsőzetes sziklafal.  A nevét onnan kapta, hogy a múltban a török kalózok ide kötötték ki a csónakjaikat. Itt megálltunk fürdőzni is, ugyanis szeptemberben itt még 28-32 fok is van. A 10 nap alatt csokibarnára sültünk. Innen Comisoba vettük tovább az irányt, ahol egy sztupát néztünk meg, ami kimondottan egy béke sztupa.

Másnap egy nagy római villát, palotát, ami a világ egyik leggazdagabb és szélesebb körű épségben maradt mozaikgyűjteményével rendelkezik. Így szintén a világörökség részévé vált. A villához tartozó kis épületben ahol étterem és ajándékbolt található megebédeltünk. Itt az egyik standnál a fiú mondta, hogy ad nekünk plusz egy csokit ajándékba, ha az összes lánytól kap puszit. Nagyon cuki volt és boldog, kapott puszit, mi pedig isteni csokit. 



Utána "kötöttünk" ki Lascariban a táborunk fő helyszínén, a kisbuszunkkal, akinek a sofőrje Stefano, nagyon sokszor megnevettetett bennünket. Itt leszámítva a szervezési ziccert, a szállás körül, amikor helyreállt a rend és mindenki lenyugodott, végre tudtuk élvezni a nyaralást, a jógát, a tenger zúgását, a napfényt, a finom ételeket. Itt is mindenki nagyon kedvesen fordult felénk. Egy bácsi minden reggel sétáltatta a kutyust és megállt, nézte egy kicsit, ahogy jógázunk és odaköszönt. Nem lehet leírni szavakkal, valóban az ottani hely energiáját az emberek kedvességét. 

Közel voltunk Cefalúhoz, ezért egyik nap ide is elvonatoztunk.  Ez is egy ősi város Palermo megyében, Szicília legnagyobb turista látványosságai közé tartozik. A város leghíresebb nevezetessége a katedrális, melyet 1131-ben kezdtek el építeni II. Roger parancsára, aki megmenekült egy tengeri viharból és ezért a Szűzanyának szentelte ezt a templomot a megmenekülésének hálájából.  

Ő az a bizonyos katedrális.
Lascariban 6 napot töltöttünk és utána innen mentünk tovább Castelbuonoba, ami ahogy a nevében is benne van egy kastély körül épült városka, a hegyek által körbe ölve. Közben végig isteni finom ételeket ettünk, igazi pizzát, rizottót, édességeket. Van az a mondás, hogy dolce vita, az az édes élet. Azt mondják, hogy az olaszok tudják, hogy mit is jelent élni, élvezni az életet. Ezt tanulhatjuk többek között tőlük és a kedvességet és nyugalmat.


A kinti szervező által összehozott faültetés után egy olyan farmra voltunk hivatalosak, ahol csacsikkal gyógyítanak sérült és beteg gyerekeket. Maga a tulajdonos házaspár is azért  hozta létre, mert van egy sérült kislányuk. A tulajdonos Claudio egy igazi sámán és csacsisuttóg volt. Annyira fantasztikus ember, végtelen béke sugárzott belőle és kedvesség. Itt mi is kipróbálhattuk a csacsiringatást. Számomra ez vált a legnagyobb élménnyé az összes közül. Engem az ottani emberek kedvessége az teljesen lenyűgöz. Tudom, hogy ott is vannak rossz vagy gonosz emberek és igen ott a maffia is, azonban mi ilyennel nem találkoztunk. 

Végül utolsó nap utunkat Palermo sétáló utcájával zártuk, amire kiderült 2 óra kevés, azonban most ennyi jutott. Innen már mentünk is a reptérre. Ha jövőre nem is, azonban vissza fogok még térni Szicíliára. 


Még egy kis történelem Szicília szimbóluma a Trinacria, vagyis a 3 lábú nő. Melynek eredete a görög időkre nyúlik vissza. Amikor a hellén  hajósok új termékeny területet kerestek és megpillantottak a tengerbe nyúló háromszögbe elhelyezkedő szigetet. Ez volt Szicília. 


Röviden ennyi fért bele. Sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Én a lelkem nehezen hívtam vissza. Jövőre májusban Toscána felé vesszük az irányt. Hírek az utazásaimról és a csoportokba való jelentkezésről a weboldalon és a hírlevélben találhatóak. 

Namaste Zia



2019. augusztus 27., kedd

Isten belájkolt a születésemkor!

Isten számomra a valláshoz kötődött és a vallásokkal már gyerekkoromban sem voltam kibékülve, főleg a katolicizmussal. Gyerekként is nagyon kis bölcs lehettem, mert már akkor éreztem, hogy az, ahol egy lényt, büntetőként tüntetnek fel és hatalmasabbnak az embernél ott valami nem stimmel. Nem is lehetett elrángatni engem a templomba. Mise helyett én inkább karatézni szerettem volna tanulni és pár leckét vettem is. 

Azonban mióta spirituális úton járok és főleg a jóga útján, lassan megértettem, hogy Isten nem az, akit a katolikus vallásban a papok lefestenek, akit hirdetnek. Nem is szeretem annyira ezt a szót használni, inkább Teremtőnek vagy Forrásnak szólítom. Annyi sok tanulás és fejlődés, tapasztalás után az életemben, már tudom, hogy igen létezik egy rend az Univerzumban, hogy van valami, vagy valaki, aki mindent összerendez és ez a valami ez jó. Szó sincs itt büntetésről, bűnről. 

Az első film ami megfogott ebben a témában az a Beszélgetések Istennel. Én csak a filmet láttam, azonban talán a könyvet is lassan elolvasom. Aztán jött A viskó című könyv, film változata szintén. Na az már nagyon erős, azt egyenlőre könyvben képtelen lennék elolvasni. Most pedig elém hozta az Univerzum ezt a viszonylag új sorozatot aminek a címe: Isten belájkolt. Végig néztem és mindegyik rész nagyon megfogott. Innen jött az ötlet, megírjam ezt a blogot. Mert bár lehet, hogy te kedves olvasó nem tudod, de sokáig ellenálltam a földi létnek is és ezáltal Istennek is.


Nagyon röviden a születéstörténetem: Apám alkoholista (brutális fajta) volt és nem akart engem. Az első közös együttlétükből anyámmal, fogantam meg. Azóta terapeutaként tudom, hogy ez mekkora trauma a gyermeknek, magzatnak, ha nem akarják őt. Sohasem tapasztaltam mg, hogy milyen érzés az gyermekként, kislányként, ha szeret az édesapám. Állítólag majdnem többször elmentem, korán is születtem és nem sok jövőt jósoltak nekem az orvosok. Így indult a földi pályafutásom. Azonban életben maradtam, szépen gyarapodtam. Gyermekként elég komoly voltam és főleg a könyveket bújtam, meg persze játszottam, de már gyerekként imádtam falni a könyveket. Arra, hogy van valami más is a fizikai síkon túl, akkor eszméltem, amikor az életem végérvényesen megváltozott. 28 éves koromban, az akkori férjemmel véget ért a kapcsolatunk. 


Ekkor indult el a spirituális utam, 2002-ben. Az utam nagyon sok örömmel, új kapcsolatokkal és szakításokkal és fájdalommal volt teli. Azonban semmit nem bántam meg. Sok éves önismereti oldás, fejlődés után ma már elmondhatom, hogy valóban tudok a saját tapasztalati utam alapján másoknak segíteni. Mert valami, vagy valaki azt szerette volna, hogy itt maradjak. Soha sem késő váltani és változtatni. Igazán az életet 42 éves korom körül kezdtem el szeretni. Már nem megértem, hanem tapasztalom, hogy mit jelent a Forrás szeretete, ami nem függ semmitől. Ehhez nem kell jónak lenni és nem kell tenni semmit.

Nem tudom, hogy te kedves olvasó, most hol tartasz az utadon. Azonban egyet tudok. Ha most még ott vagy, hogy éppen valamiért nagyon sajnálod magad. Az most éppen oké, azonban a legrosszabb, amit tehetsz. Ugyanis, amikor elkezdjük magunkat sajnálni, akkor a saját erőnkről mondunk le és a felelősségről az életünk felett. Amikor lemondasz az erődről, akkor az áldozati szerepbe helyezed magad. Ami még több rossz történést fog eredményezni. Ugyanis ez a rezgés jelenik meg benned, ezt sugározd ki, hogy áldozat vagyok, gyertek rúgjatok belém, tapossatok meg. Nem baj ha megengeded magadnak rövid ideig, azonban, ha szeretnéd megtapasztalni, hogy mi van ezen túl és az igazi örömöket, ami nem kapcsolódik sem pénzhez, sem kapcsolathoz, akkor csak ajánlom, hogy engedd el. Tudom, a legtöbben itt megakadnak. Elengedni? De hogyan? Következő nagy tanító, akit szívből ajánlok Dr. Dawid R. Hawkins és az Elengedés című könyve. Alapmű a jobb élethez. 


Dawid R. Hawkins találta fel a tudat térképet. Hogy ez miről is szól? Arról, hogy minden érzelemnek van egy rezgése. Minden pillanatban váltakoznak bennünk az érzések, azonban amit hosszú ideig élsz meg, az a rezgés erősödik fel benned. Ami belül az van kívül. Ha a rezgéseid alacsonyan vannak, mert mondjuk bűntudatod van évek óta vagy szégyenben vagy ami a legalacsonyabb szint a skálán a 20-as, akkor a benned lévő rezgésekre hívod meg a külvilág eseményeit. Sok rossz dolog történhet veled. Dawid szerint a legtöbbünkben ott van a bűntudat (tudat alatt) valami miatt. Tehát ha kívül az életedben jobb életre vágysz, magadon dolgozva emelheted a rezgéseid azzal, hogy benned lévő romboló érzéseket, gondolatokat feloldod. Ha nem megy egyedül, kérj szakembertől segítséget (https://www.mudrazia.hu/)    

Amit érdemes tudni a bennünk működő érésekről, gondolatokról és az életünk teremtéséről, hogy ahhoz, hogy kívül változás történjen, először a változást belül, magadban érdemes előidézni. A test közvetíti a bennünk lévő rezgéseket. Azonban a test önmagát nem képes testként megtapasztalni, csak az elmén keresztül. Az elme sem tud magáról mint elme, csak a tudaton keresztül. A minták (negatív-pozitív) a tudatban vannak elraktározva. Ezeket kell felderíteni és a negatív mintákat, pozitívra átírni. Igen ehhez szükséges egyfajta tudatosság. Nos úgy érzem a Teremtőnek talán ez volt velem a célja. Gyerekkorom óta tudom, hogy szeretnék az embereknek segíteni, gyógyítani, gyógyulni. Most ezt teszem, bár szerencsére nem úgy, ahogy anno elképzeltem, (mint hagyományos orvos) a helyemen vagyok. Boldog vagyok és szeretem az életem. 

Ha szeretnél változtatni, változni, keress meg, írj bátran nekem. Film ajánló, amit mindenkinek ajánlok: 

Csodákkal teli napot 

Namaste Zia

2019. augusztus 20., kedd

Merj élni! A jóga egy út a teljes élethez

A jógával kapcsolatosan olyan sok tévhit kering az éterben. Ezt szeretném egy kicsit letisztítani és helyre tenni. Amikor 2006-ban én is elkezdtem járni, akkor csak azt tudtam, hogy csökkenti a stresszt és jobb lesz a közérzetem. Pedig akkor még nem is volt ilyen felgyorsult a világ. Mégis szükségem volt rá már akkor és egy percig sem bántam meg, hogy elindultam ezen az úton. 

A legtöbben azt hiszik a jóga azzal kezdődik, hogy a kitekert pózokba kell magunkat beletenni, ehhez rugalmasnak kell lenni a testünknek és ezért gyorsan le is beszélik magukat. A következő tévhit az, hogy mivel általában lassú mozgás ezért unalmas és nem eléggé dolgoztat meg. Mostanra nagyon sok jógairányzat vált ismertté és köztük van az aktívabb, pattogós vagy dinamikus jógatípus is. Mindenki meg tudja találni előbb - utóbb azt, amire úgy érzi, hogy a testének szüksége van. 



Egy időre eltávolodtam 2008 után a jógától, mivel bejöttek az életemben a női körök által a táncok. A nők az ősi kultúrákban, főleg táncokkal mesélték el a történeteiket. Amikor elértem a 40. életévemet, azon túl, hogy engem is megérintett az életközépi válság és azt hittem, hogy vége az életemnek. Szomorúan konstatáltam, hogy a mély spirituális fejlődés mellett a testemről kezdtem megfeledkezni és a testem nem volt túl jó állapotban. Márpedig valódi Szellemi és spirituális fejlődés egészséges test nélkül nem tud történni. 

Azonban kit tartunk ma egészségesnek? Hiszen a stressztől, a túlhajszoltságtól, a folyamatosan ránk zúduló információ halmoktól totálisan ki van az idegrendszerünk merítve. A testünkben pedig a a sok ülő munkától pang az energia. Minden mindennel összefügg. Lehet, hogy még nincs látható szervi probléma, azonban az állandó idegkimerültség és túlterheltség kinyírja az emésztést és a veséket és még lehetne sorolni. A mozgáshiány életmód a nyirokkeringést a salakanyag kiürítését is szabályozza, ami szintén sok embernél probléma és ezzel kezdődik a súlygyarapodás és az egyéb szervi problémák. Az ülőmunka a gerincre sincs jó hatással és még lehetne sorolni. Összefoglalva a nyugati ember a civilizáció által egy csomó betegséget is gyárt magának. 

A jóga célja elsősorban a prevenció, vagyis megelőzés. Arról most nem szeretnék beszélni, hogy a magyar egészségügy hol tart és ha nem szeretnék bekerülni egy ilyen műintézményben, akkor ez is lehet egy bizonyos kor fölött motiváció. Amit én látok és láttam a jógatanáraimnál, hogy kb. 70 évesen olyan fiatalos a testük - szellemük, hogy öröm rájuk nézni, nem beszélve arról, hogy letagadhatnak legalább 10 évet. Mert mindenkinek joga van méltósággal "megöregedni". Nem mindegy, hogy 70 -80 évesen az ember úgy kel fel reggel, hogy alig tud mozdulni, mindene fáj, egy rakás gyógyszer tartja életben. Életben? Na kérdem én, hol élet ez?

Számomra ez lett a fő motiváció így a negyvenen túl. Akkor még nem tudtam és láttam, hogy emellett mennyi számos jótékony hatást fog rám gyakorolni a jóga. A jóga egy életforma és út lehet a valódi élethez. Mit is értek én ezen? A személyiség elkezd pozitív irányba változni. A test valóban rugalmasabb lesz és egészségesebb. A rugalmasság az elmére is vonatkozik. Amik elől azelőtt elzárkóztunk arra most nyitottá válhatunk. Ezáltal a világ is megnyílik és bejönnek új lehetősége, kapcsolatok. A kapcsolataink rendeződhetnek, mert sokkal békésebb és elfogadóbb személyekké válunk. 


Megértjük az élet értelmét és ezáltal a számunkra valóban fontos dolgokkal kezdünk el foglalkozni. Többé nem úgy reagálunk stresszes vagy nehéz helyzetekre, ahogy azelőtt. Nehezebben billenünk ki a középpontunkból. Megértjük a kapcsolatok fontosságát is és hogy valójában mi is az a szeretet. Amit biztosan állíthatok, hogy a saját életemből, tapasztalatom által tudok neked is segíteni a pozitív változásban. A jóga egy tapasztalati út és az úton kapsz magad mellé segítőket, ha szeretnéd. Nem leszel többé egyedül, ha most egyedül érzed magad. 

A következő önismereti jóga kurzusom kezdők számára: szeptember 08.-én kedden indul 19.15-20.45-ig. Szeretettel várom az érdeklődőket. https://www.mudrazia.hu/joga-es-onismeret-7-alkalmas-bevezeto-kurzus-kezdoknek/

Namaste Zia